"Emberek, akik nem hisznek többé Istenben, vagy a jóságban, még mindig hisznek az ördögben. Nem tudom, miért. Persze tudom. A rossz mindig lehetséges. A jóság örök érvényűen nehéz.Világosan kell látnia azonban, hogy a megszállottság voltaképpen egy másfajta megfogalmazása az őrültségnek."

"Tudnia kell, hogy Lestat vámpír különleges volt, rendkívüli az egész idő alatt. Nem volt emberibb számomra, mint egy bibliabeli angyal. Ám e feszült helyzet próbára tette iránta érzett elragadtatásomat. Vámpírrá válásomat kettős megvilágításban láttam. Az egyik teljes mértékben a bűvölet volt-Lestat lenyűgözött a halottas ágyamon. A másik önpusztítás utáni vágyam. A teljes elkárhozás óhaja. Ez volt a nyitott ajtó, amelyen Lestat első és második alkalommal is bejött."

"Úgy éreztem most látok először színeket, formákat. Lestat kabátgomjai úgy elbűvöltek, hogy sokáig semmi másra nem néztem. Lestat nevetni kezdett, és a nevetés hangja sosem hallott élménynek tűnt."

"Megnyugtathatott volna, mondhatta volna, hogy figyeljem halálomat ugyanolyan elbűvölten, ahogyan az éjszakát néztem és érzékeltem. De nem tette. Lestat sohasem volt az a fajta vámpír, amilyen én vagyok. Távolról sem."

"Embert ölni nem közönséges cselekvés-mondta a vámpír-Nem pusztán abból áll, hogy teleszívjuk magunkat vérrel.-Megrázza fejét.-Ez egyben egy másik élet bizonyosságként való átélése, és gyakran a másik élet vérveszteség okozta lassú pustulásának átélése is. Ilyenkor újra és újra átélem saját életem elvesztését, mint akkor, amikor Lestat csuklójából vért szívtam, és éreztem, amint szíve együtt dobog az enyémmel. Gyakorta ünneplése is ennek az élménynek, mivel a vámpírok számára ez a legeslegnagyobb élmény."

"Tudtam, hogy véglegesen megváltoztam. Minden iránt, még az asztalra rakott pasziánszkártyák fénylő sorai iránt is, mélységes tiszteletet éreztem. Lestat másképpen érzett. Vagy semmit sem érzett. Kutya, amiből nem lesz szalonna. Unalmas, akár egy földi halandó, közönséges és boldogtalan, akár egy földi halandó. Végigfecsegte a játszmát, becsmérlete élményeimet, ám ugyanakkor tökéletesen alkalmatlan volt arra, hogy hasonló élményeket éljen át. Reggelre rájöttem, hogy a legteljesebb mértékben fölötte állok, és csúful rászedettnek éreztem magam, amiért ő a tanítóm."

"És te azt hiszed, hogy sikerülni fog egyedül vámpírra találnod? Az lehet barátom, hogy ők látnak téged, te azonban nem látod őket. Nem hiszem, hogy sok választási lehetőséged van ezen a téren. Én vagyok a tanítód, szükséged van rám, és ez ellen nemigen tehetsz semmit."

"Harsány nevetésben tört ki, amikor felfedeztem, hogy látni tudom magam a tükörben, hogy a kereszt nincs hatással rám, és összeszorított ajkán csúfondáros mosolyával nézett rám, amikor Istenről vagy az ördögről kérdeztem."Szeretnék egy éjjel találkozni az ördöggel, mondta egy alkalommal, gyűlölködőn vigyorogva. A Csendes-óceán kietlen tájékéig űzném el innen. Én vagyok az ördög."

"Ezzel tehát nemigen volt baj, a rabszolgákkal viszont problémáink támadtak. Gyanakodni kezdtek, és ahogy már említettem, Lestat gátlástalanul megölt bárkit és mindenkit, akit kiszemelt."

"A szolgálólányok fojtott hangon mesélték, hogy az ajtárésen át látták, amint üres tányérokból, üres evőeszközökkel, vacsorázunk, üres poharakat emelünk ajkunkhoz, arcunk fehér és kísérteties a gyertyafényben, a vakembert tehetetlen bolondként tartjuk hatalmunkban. Kulcslyukon keresztül látták Lestat koporsóját, aki egy ízben irgalmatlanul megverte őket, amiért szobája teraszra nyíló ablakainál ődöngtek. "Nincs ágy odabent, közölték bizalmasan egymással, bólogatások közepette. A koporsóban alszik, tudom én azt."

"Még az árvíz és a villámlás-égzengés sem volt más, mint Isten fegyvere a Louis és Lestat ellen vívott harcban. De ami még nagyobb baj volt: nem volt számdékukban elmenekülni. Ördögök voltunk. erőnk-hatalmunk mindenhová elért. El kell bennünket pusztítani."

"Megszorítottam a kezét, abban a reményben, hogy ez válaszként szolgál, de ő folytatta. "Mindent elértél az életben, de éppoly rideg és könyörtelen vagy, mint amilyen én voltam akkor, az állandó robot, hideg és éhezés közepette! Emlékezz Lestat! Te voltál a legszelídebb, a legjóságosabb mindenki közül. Ha te megbocsátassz, Isten is megbocsát nekem."

"Az öreg sosem tudta meg, mi történt. Kábulatából nem ébredt fel többé. Épp elég vért vettem tőle, majd felnyitottam a sebet, hogy gonosz szenvedélyem kielégítése nélkül haljon meg, mert ennek a gondolatát sem tudtam volna elviselni. Nem érdekelt már, ha így találják meg a holttestet, hiszem torkig voltam Pointe Du Lackal, Lestat-val és hogy Pointe Du Lac sikeres birtokosának tartanak."

"Angyalok szerelmet éreznek és büszkeséget...a bűnbeesés büszkeségét...és gyűlöletet. A kívülállók erős, ellenállhatatlan érzelmeit, akikben érzés és akarat egyazon dolog."

"Azt hiszed, nem tudom, miért tettél vámpírrá? Nem tudtál egyedül élni, a legegyszerűbb dolgokat sem tudtad elintézni. Évek óta én látok el mindent, te pedig csak ülsz, és megjátszod a magasabb rendűt. Nincs már mit mondanod nekem az életről."

"Azért maradtam Lestat-val, mert tartottam tőle, hogy mint vámpír, olyan jelentős dolgokat tud, amelyeket egyedül nem lennék képes felfedezni, és ami még fontosabb, ő volt az egyetlen fajtámból való, akit ismertem."

"Most aztán igazán elképedtem. Lestat és a beszélgetés! El sem tudtam képzelni. Lestat és én valójában sohasem beszélgettünk."

"S Tegyük fel, hogy karjaidba veheted imádottadat, irtózás, utálat nélkül néz rád, és azután mi lesz? Néhány rövid esztendő, hogy lásd, amint elszenvedi a halandóság minden gyötrelmét, és végül a szemed előtt hal meg. Boldogságot ad ez? Ostobaság ez, Louis. Csalóka ábránd. És ami ténylegesen előtted áll, az a vámpírtermészet vagyis az ölés."

"Idegeneken éltem. Csak annyira húzódtam közel hozzájuk, hogy lássam a lüktető szépséget, a páratlan arckifejezést, halljam az új, szenvedélyes hangot, aztán öljek, mielőtt még a viszolygás, a félelem vagy a szomorúság feltámad bennem. Claudia és Lestat megbűvölték áldozataikat, hosszasan időztek a pusztulásra szánt ember társaságában, és élvezték a pompásan groteszk helyzetet, hogy az illető mit sem sejtve a halállal köt barátságot."

"Miért ne lehetne megölni?, kérdezte emelkedő, ezüstös s végül élessé váló hangon. Semmi hasznát nem veszem! Semmit sem kaphatok tőle! Amellett szenvedést okoz, amit nem vagyok hajlandó elviselni!"

"Amit mondtam komolyan gondoltam. Beleuntam a veled folytatott vitákba. A pokol nem más, mint gyűlölködés, örökös gyűlöletben együtt élő emberek világa. Nem vagyunk a pokolban. Bánom is én, hogy elfogadod-eaz ajándékot vagy nem. Nem lényeges. Csak vessünk véget mindennek, mielőtt még Louis megundorodik, és itt hagy mindkettőnket."

"Ha elveszítelek téged...Louis, semmim sem marad, suttogta. Meg nem történtté tenném, hogy visszakapjalak. De nem tudom visszacsinálni, amit tettem."

"Életünk nagy kalandja. Mit jelent meghalni, amikor a világ végéig élhetünk? És mi más a "világ vége", mint üres szólam, mert ki tudja egyáltalán, mi maga a világ?"

"Isten? Vagy Sátán? Hirtelen rádöbbentem, mekkora vigasz lenne ismerni a Sátánt, látni az arcát, akármilyen szörnyűséges is, tudni, hogy egészen hozzá tartozom, és ily módon örökre megnyugszik, elcsitul a nem ismerés gyötrelme. Átlépni valamilyen leplen, amely örökre elválaszt mindattól, amit emberi természetnek neveztem."

"Kabátjának átnedvesedett, szétmálló szövete kezem szorításától azonmód elszakadt, de a kar, amely lefogva tartott, erős volt, mint a vas, és ahogy küszködve próbáltam hátrahúzni a fejemet, két hatalmas vámpírfoga már a torkomhoz ért. Claudia felsikoltott mögötte. ...."