"A rosszat akartam jelképezni a fénylő században, ahol nincs helye egy olyan szó szoros értelemben vett gonosznak, mint én. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán valami jót is tehetek azzal, hogy ha eljátszom az ördögöt a festett színpadon." (8.o.)

"Végül is, én csak ugyanaz voltam, mint 200 éve élőnek: A nyughatatlan, a türelmetlen, aki mindig bukott a szerelemre és egy jó kis bunyóra." (10. o.)

"Nem tehetek róla, hogy olyan isteni ördög vagyok. Ezt a kártyát húztam. A beste szörny, aki alkotott a szemrevaló külsőm miatt szemelt ki. Ez volt a lényeg. Mindig adódnak ilyen véletlenek."   (13. O.)

"Én pedig ugyanaz az ördög vagyok, aki voltam, az ifjú, aki mindig a színpad közepére áll, hogy jobban lehessen látni, és esetleg szeretni. A kettő csak együtt jó. Annyira szeretném szórakoztatni, elbűvölni önöket, hogy megbocsássanak mindent."  (11. o.)

"Valami baj van. Már akkor érezte, amikor végigtekintett a hosszú folyosón. Túl hangos, túl tiszta a hang. A kápolna előterének ajtaja nyitva áll!

Odasietett. Az elektromos ajtót kinyitották, és szélesre tárták. De hogyan? Csak ő ismerte az apró számítógépes gombokba rejtett kódot. Tárva-nyitva a második ajtó. A harmadik. Be lehetett látnia fehér márványfalú kápolnába. Kéken-vörösen villogott bent a tévé, mint egy ócska gáztűzhelylángja." (29.o.)

"Egy percig sem tudatosodott benne semmi. Azt látta, mit várt, a hosszú termet, tele fákkal-virágokkal, a trónként szolgáló alacsony kőpadot, és azon túl a nagy képernyőt, amelyen szemek és szájak lüktettek, értelmetlen kacarászás közepette. Majd ráeszmélt, hogy csak egyetlen alak ül a trónuson, és ez az alak majdnem teljesen átlátszó! Átszűrődtek rajta a képernyő harsogó színei!" (30.o.)

"Előbb hallotta a hangot, mintsem mozdult volna a padló. Szakadó fém sikoltott. Marius elesett, a televízió szétrobbant, az üvegszilánkok mindmegannyi parányi tőrként hasítottak a húsába. Sikoltott akár egy halandó, ezúttal a félelemtől. A jég ropogva, mennydörögve hullott a fejére."  (32.-33. o.)

"Az a lényeg Jenks bébi -folytatta Gyilkos-, hogy van ez a mindenféle szabályuk és mondok én neked valamit, közhírré tették, hogy el fogják kapni Lestat-t, a vámpírt, a koncertje estéjén, ennek ellenére úgy olvassák a könyvét, akár a Bibliát. Átveszik az egész nyelvezetét, 'Sötét ajándok, Sötét fortély, mondom neked, én még nem pipáltam ehhez fogható ostobaságot, máglyán fogják megégetni a férfi, utána viszont a könyv lesz az etikett és a protokoll..."  (49.o.)

"Az anyja a padlón fekve arra gondolt, hogy a lánya, Jenks bébi képtelensége a szeretetre, ugyanolyan borzasztó, mintha egy hibás gén következtében lenne vak vagy nyomorék. De nem érdekes, nem lesz semmi baj. Jenks bébi ki fog emelkedni ebből, ami most van, mint ahogy majdnem kiemelkedett akkor is, mielőtt Gyilkos megtesz, és jobban meg fog érteni mindent."  (53.-54. o.)

"Egy minutáig azt hitte a szíve ment szét. Le akart nézni magára, hogy hátha fölszakadt a melle, és a szíve köpi a vért, mint olvadt lávát a tűzhányó, de akkor felforrt a feje; és huss! Már ott se volt. Emelkedett fölfelé, fölfelé egy sötét alagúton át, majd a magasban beállt lebegésre és onnan le az egész jelenetre."  (59.o.)

"Hogy merészeli belekiáltani az ősi neveket a halandók világába? Képtelenség, a józanész megcsúfolása, hogy ilyen fajzat szabadon grasszálhat!

Ez az irreális dicsőségben tobzódó szörny olyan igazságokat leplezett le, melyeket egyedül Mariustól tudhatott meg."    (63.o.)

"Félig letépte a fejét. Rámeredt az elszakadt gerincvelő mellett fehérlő csontokra, majd az artériából fröcskölő vérben itta magába a halált. A szív, dobogó szív! Látni, ízlelni akarja! Jobb karjára dobta a testet, bal kezével feltörte a ropogó szegycsontot, szétrántotta a bordákat benyúlt a forró, véres üregbe és kihúzta a szívet."  (71.o.)

"Nem Armand művelte ezt? Nem ő hajszolta ebbe a szakaszos őrületbe? Nem ő szárította ki valamilyen gonosz varázslattal az élvezet összes forrását, a gyönyörűség minden kútfőjét, hogy Daniel végül már örüljön az ismerős sofőr látványának, annak az embernek, aki sose ütődött meg a viselkedésén, borotválatlan arcán, mocskos ruháján, csak kivitte a repülőtérre?"  (82.o.)

"Hazudsz te rohadék! Te akartál! Kínozni fogsz, amíg élek, aztán végignézed a halálomat, mert az milyen érdekes, mi? Igazat mondott Louis! Végignézed, hogy halnak meg a halandó rabszolgáid, neked úgyse jelentenek semmit. Majd engem is nézni fogsz, hogy változik el a színem."  (83.o.)

"Még, ha nem is Armand küldte rá a tébolyt, ami hazahozta, mindig pontosan tudta, hogy Daniel hol tartózkodik. Képes volt meghallani hívását. A vér kötötte össze őket, annak kellett lennie, az égető, természetfölötti vér becses kortyocskáinak. Mindig csak annyi, amennyitől Daniel álmokat látott, és megszomjazott a halhatatlanságra, amennyitől a tapéta virágai dalra fakadtak és táncra perdültek. Akárhogy is, Armand mindenütt rátalál, ehhez nem fér kétség."  (83.o.)

"Amíg érdekesnek talállak, nem öllek meg. Természetesen el is veszíthetem az érdeklődésemet irántad, és nem bajlódom a  megöléseddel. Ez is lehetséges. Reménykedj benne. Ha szerencséd van, talán még el is veszítem a nyomodat. Az én képességeim is végesek. neked itt a világ, hogy becsavarogd, és nappal is utazhatsz. Indulj! Fuss!"   (87.o.)

"Be kell vallanom, élvezem ezt a cseppnyi hírhedtséget -mondta kifinomult udvariassággal és rosszindulatú mosollyal- csak azt nem értem, hogy-hogy te nem vágysz hírhedett lenni? Nem magadat tűntetted fel szerzőnek, ami azt jelenti, hogy vagy nagyon szerény, vagy nagyon gyáva vagy. Roppant unalmas lenne mindkét magyarázat."  (88.o.)

"Armand kirángatta Danielt az ágyból és ráordított:

-Fogd a telefont és hívd föl Párizst, látni akarom, tényleg tudok-e beszélni Párizzsal"

-csináld magad, dögölj meg! - üvöltött Daniel.- Ötszáz éves vagy és nem tudsz használni egy telefont? Olvasd el a használati utasítást! Mi vagy te, halhatatlan hülye? Azért sem teszem!"  (89.o.)

"De Armand csupán néhány cseppet ivott. Elengedte Danielt, a vállára tette a kezét és gyengéden térdre nyomta. Daniel fölnézett, és látta, hogy Armand csuklójából folyik a vér. Hatalmas áramütésként érte annak a vérnek az íze. Pompeji városa egy villanásnyi időre megtelt a régi kín és halál elmosódó, lüktető suttogásával, sírásával, az ezrekével, akik meghaltak füstben és pernyében. Armandhoz tapadt, de már nem volt vér, csak ízelítő, semmi több."  (93. o.)

"Behunyta a szemét, teste lassan tüzesedett, ám akkor lobbant lángra igazán, amikor Armand vére megérintette az ajkát. Ismét hallotta a távoli sóhajtozást, a sírást. Eltévedt lelkek vajon? Hatalmas fényvilágított, mintha váratlanul összekapcsolódott volna minden álma, de aztán ez is kihunyt."  (97.o.)

"Sose tudtak megegyezni. Mindig ölelésbe és csókba fulladt a veszekedés, az égető vér az álmok szemfödelét borította az éhes Danielre! Úgy szeretlek! Adj még! Még! Sohasem volt elég."  (103.o.)

"Kíváncsi vagy a részéletekre? Hatvankét kilót nyomsz. Az alkohol szétmarja a belsődet. Félőrült vagy. Úgyszólván semmi sem maradt a világon, aminek örülni tudnál."  (108.o.)

"Addig az éjszakáig, addig a rettenetes éjszakáig, mókásan mondogathatta magáról: nem tudja, kicsoda, vagy honnan jön, de tudja, mit szeret."  (119.o.)

"ha kérdezték, azt mondta, hogy a neve Haiman, bár nem tudta hol adták neki. ...Haiman. Ez volt az első titkos név, amelyet sohasem felejtett el. Tudott rajzolni két képecskét, amelyek a nevét jelentették, bár fogalma sem volt róla, honnan ismeri a szimbólumokat."   (122.o.)

" Én is akarom a jóságot, a dicsőséget, de valószínűleg nem létezik sem az elrendeltetés, sem a megváltás, csak az, amit látok ezen az ősi szennyes vidéken. Születés, halál és iszonyat- ez vár mindannyiunkra."   (134. o.)

"Eleve szerencsésen született: az út szélén találták meg, percekkel a karambol után, amely terhességének hetedik hónapjában ölte meg tizenéves anyját. A mentő arra futott be, hogy a haldokló méhből parányi újszülött óbégatva tisztítja parányi  tüdejét." (144.o.)

"természetesen a családi krónika volt a legnagyobb felfedezés, a megszámlálhatatlan bőkötésű könyv, amelyek századokra visszamenően őrizték a Nagy Család fájának valamennyi elágazását. Jesse ujjongott, amikor meglátta a fényképalbumok százait és a ládákat, tele festett arcképekkel; voltak köztük kicsi, ovális miniatűrök és jókora beporosodott vásznak." (151.o.)

"Mindent összevetve nekem az az álláspontom, hogy a Talamasca, beszámítva a vigaszt, amit hébe-hóba nyújthat néhány zaklatott léleknek, oly dolgokról vezeti a nyilvántartásait, amelyek nem fontosak, és nem is szabad fontosnak lenniük. A Talamasca érdekes szervezet, de nem vihet végbe nagy dolgokat." (163.o.)

"Sehol sem említettek semmiféle Maharetet. Sehol sem említettek senkit, akinek köze lett volna a Nagy Családvalamelyik ágához. Még csak homályos gyanúra sem talált okot. Mérhetetlenül megkönnyebbült, bár tulajdonképpen nem csodálkozott. Ösztönei megsúgták, hogy rossz nyomon jár. Maharet nem boszorkány. Nem ebben az értelemben. Többről van itt szó."   (167.o.)

"maga se tudta miért, de az Interjú a vámpírral eszébe jutatta a régi nyarat Maharetnél. Újra és újra abbahagyta a z olvasást, hogy arról a nyárról tűnődjön Mindenféle apróság jutott eszébe. Még álmodott is róluk, pedig hát hogy jönnek ezek ide?"    (175.o.)

"Harminc ilyen babát kaptam már tőle, ha nem hagy cserben az emlékezetem. De az emlékezet nem tesz ilyet. Minden baba pontosan olyan volt, mint az előző. ....

Bér tudnám gyűlölni! Bár tudnám gyűlölni mindkettejüket! De ők lenyűgöztek, nem az erejükkel, hanem a gyengeségükkel. Oly szerető szívek! És oly kellemes rájuk nézni!" (179.o)

"Rémítő állapotban volt. Azt hittem el fog húzódni, nevet, fölvillantja szokott, szivárványló színeit. Ám ő térdre borult előttem, megfogta két karomat, és durván szájon csókolt. "Szeretlek" - súgta - Szeretlek!" Mintha átkot mondott volna rám."  (180.o.)

2A hátára fordult. A vékony fehér függönyön beszüremlett a fény. Igen, ott. Egy gyerek, kislány. A falnál lévő széken ül. Épp csak körvonalai sejlettek, a hosszú aranyhaj, a puffos ujjú ruha, a levegőben lógó láb, amely nem ért a padlóig. Jesse megpróbált élesebben látni. Gyerek... az nem lehet. Jelenés. Nem. Valami, ami elfoglalja a teret. Valami rosszindulatú. Fenyegető -és őt nézi. Caludia." (182.o.)

"Alusznak. De Mael mégis úgy hever a hideg földön, mint egy halott, míg Maharet szobormereven ül a fal mellett és nyitva a szeme!" (186.o.)

" Műár nem búsult, se Davidért, se Aaronért, senkiért, akit szeretett. Még a Nagy Családot sem siratta. Csak hálás volt nekik mindenért. Pedig talán Davidnek igaza van: nem fogadja el az igazságot, ezért surran át az emlékek és a kísértetek birodalmába, sápadt lények közé, akik épp megfelelő alanyok az álmokhoz és a tébolyhoz." (189.o.)

"Azt pedig tudnod kell, hogy mi nemigen változunk az idővel; olyanok vagyunk, mint a szirmokat bontó virág; csupán önnön kiteljesedésünkhöz közeledünk."   (209.o.)

"Jessenek a  szívverése is elakadt, miközben bámulta a riszáló csípőt, a tapadó fekete szövet alatt kirajzolódó hatalmas combizmokat. ...

Igen jól látod! Nem tévedés! Nincs másmagyarázat!" (217.o.)

"Mondott még mást is, de Jesse elveszítette a fonalat. Nem hallotta a férfi hangját, csak a hangszínét, a gyengéd gondoskodást. Miért sajnálja így ez az ember? Hiszen nem is ismeri. Tudja-e vajon a mentős, hogy Jesse blúza és keze nem is Jesse vérétől szennyes? Bűnös." (221.o.) 

"Iszonyú dolgok történtek, világszerte. Legyilkolták azokat, akiknek sohasem lett volna szabad megszületniük. A Gonoszok ivadékait. A mészárlás a koncerten már csak finálé volt."  (244.o.)