Sötétlő Erdő: Anne Rice könyveinek oldala
Anne Rice
 
Mayfair Boszorkányok élete
 
Vámpír krónikák
 
Új vámpírtörténetek
 
Színészek
Színészek : Antonio Banderas

Antonio Banderas

Gyűjtötte Fire  2004.12.27. 23:56

Armand

1960. október 10-én született Malagában. Profi futballistának készült, de 14 éves korában eltörte a lábát, s ez véget vetett álmainak. Érettségi után Antonio drámatagozatra iratkozott be, majd hamarosan egy utazó színtársulat tagja lett, amely Spanyolországban turnézott.

1982-ben Pedró Almodóvartól kapta első filmszerepét a Laberinto de pasioneban, majd szerepelt a rendező La ley del deseo című mozijában is. Ez utóbbiban meleg férfit alakított, de nem emiatt került az újságok címlapjára, hanem első, a filmvásznon elcsattant csókja miatt, mivel a másik ajak férfihez tartozott. A fiatal színészt kicsit zavarta a dolog, de végül vállat vont és többször nyilatkozta, hogy az életben a nőket kedveli, elvégre a filmen gyilkost alakító színész sem szokott szabad idejében embert ölni...

Banderas tehetségének híre eljutott az USA-ba is, ennek eredményeként kapott szerepet a Truth or Dare-ben, Madonna oldalán. A színész egy szót sem beszélt angolul, s következő filmje, A mambo királyai elég nehéz feladat elé állította. Szövegének minden szavát fonetikusan kellett megtanulnia, de képes volt erre, s közben szorgalmasan tanulta a nyelvet. A nagy lehetőség az igazi kitörésre a homoszexualitás és az AIDS problémáját feszegető Philadelphia című film, amelyben Tom Hanks meleg barátját játszhatta, lenyűgöző hitelességgel. Neil Jordan rendező is kiszemelte az Interjú a vámpírral című filmjébe, amelyben Tom Cruise és Brad Pitt társaságában szívta a vért... 1995-ben Melanie Griffith partnere volt a Hárman párban című vígjátékban, s a két színész a forgatáson kívül is kereste egymás társaságát. Ennek eredményeképpen nyolcévi házasság után Banderas elvált Ana Leza színésznőtől, és 1996-ban feleségül vette Melanie-t. Egy évvel később megszületett kislányuk, Stella Carmen. Állítása szerint a Kémkölykök c. filmet kislánya miatt vállalta el, hogy lánya láthassa, hogy hogyan bohóckodik a filmvásznon apuci.

A családi boldogság mellett Antonio színészi karrierje is jól alakult, eljátszotta Zorrót Anthony Hopkins oldalán, Madonna partnere volt az Evitában, s Woody Harrelsonnnal öklözött az Ilyen a bokszban. Legújabb filmjei: Volt egyszer egy Mexikó,Kémkölykök 3-D - Game Over, Frida, Kémkölykök 2, Femme Fatale, Eredendő bűn, Frida Kahlo, Spy Kids - Kémkölykök

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Hivatalos Linkek
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG