|
Versek
2004.08.16. 08:21
Versek amik Anne Rice könyveiben megtalálhatóak.
Bánat csontja
Bánat csontja mind arany.
Ragyog, ám otthontalan.
Mint tüske hóba,
Befelé suhan.
Síró apa, kortynyi csak,
Anyatej és furcsa szag-
Álom, de nem gondolat.
Arany csont szeg partfalat.
Arany, ezüst, réz, selyem.
Tejes víz a gyötrelem.
Szívroham, rák, gyilkos lázak.
Lám, e csontok hogy bokáznak!
Bánat csontja mind arany.
Csontváz csontvázat szorít.
Szellem-szó száll, hangtalan.
Tudást nem találni itt.
Tóthfalusi István fordítása
Esztétikai elmélet
Szopj az ujjadból egy költeményt.
Úgy mondd el,
hogy szirmai kifehéredjenek,
Mint bokályban az agy.
Viasz dió, gondolatot izzadó.
Tedd szinte léhaságig
jól értesült költeménnyé,
Csorogjon belőle a tudás,
Mint megszúrt kéregből a cukros lé.
Mászasd meg vele
A ringyócska molekulát
Cuppantson bele a magba.
Fejd, amíg ki nem facsarod belőle
Az embriót. Csináljon
Kerek gyömbérszín gyereket
Kutyák nyüszítsenek, amerre jár,
Engedd ki a palackból,
Hágasd vele hullánkat, káoszunkat,
Legyen éhes, gonosz, és a Halál ellensége.
Vesd papírra, olvasd. Sóhaja legyen
Szike, fullánkjáért skorpiók nevezzék istennek.
Most csináld, mielőtt feldobnád a talpad,
Szopjad, verjed, ejakuláld,
Hogy hathatós és fitt legyen.
Legyen költeményebb, mint amennyit költemény kibír.
Mivel zabolázd meg a sötétet és a mintát
Mivel zabo lázd a sötétet meg
a mintát, az emberi közös kínt,
Hogyan kergesd a falig, oda, hol a kalap kikönyököl a csontvelőből és ásít,
Hogyan dacolj a sikollyal
és a sírral, ahol a minta születik-
Hol szívüket áztatják a cinkosok
és csak azért facsarják szárazra, hogy ismét szapulhassák-
Emberek smárolnak tükrökkel – éleződik a kés –
A kedves nyelve és pillái cakkozzák a formát az ajtó mellett a petyhüdt árnyékban-
Mivel zabolázd a sötétet?
Netán golyóként, fedetten vagy fedetlenül kell átütni
minden entitást – minden órát – művészettől
vagy bortól metszőn – hogyan
juss át a tű fokán, a szöveten -
Miként fogadd a mintát, az emberi közös kínt
Majd mit se veszíts, ha letéped.
Sirató
Ne sírj, kisbaba.
Sírj.
A béka megette a molyt.
Nem sírt a béka.
Hisz ő a béka.
Ne m sírt a moly.
Volt-nincs a moly.
Ne sírj, kisbaba. Sírj. Annyi a dolog.
Én is sírni fogok.
Érted sírok.
Tragikus nyúl
Tragikus nyúl, festmény.
Füle zöld kukoricacsuhé,
fekete homloka égre mutat,
Festmény falamon, magányos
Mert a nyulak magányosak
És ne m azok. Kövér piros arc,
Művészi. Reszket az orra.
Nehéz leszokni, rászokni.
Te is lehetsz tragikus nyúl; hátad
Zöld-piros, kéklik férfias szügyecskéd.
De ha beleugratnának,
Félj az Igazi Testtől, mert
Lelök tragikus lovadról,
megtöri tragikus színeid, mint kísértet
A márványt; sebeid olyan
Gyorsan hegednek, hogy a víz is
Féltékeny lesz rád.
A papírra festett nyulak
Levetik faji amulettjeiket,
És kukoricafülük szarvvá érik.
Úgyhogy vigyázz, ha ízlik a tragikus élet,
Ebben a nyúlcsapdában
Minden színből fénypallos,
Az ollóból pedig Úristen lesz.
Négy nap egy másik városban
Csábító összefüggő kollázsba ragasztani
a méhet, hegyláncot, patámnak
árnyékát-
csábító beállni közéjük,
a lényeget átszövő
nagy & fényes molekuláris gondolat-hálóba
…
Csábító
kimondani, hogy mindenben látom
a pontot, ahol a tű
elkezdte a szőnyeget – de ó,
minden egész és rész -
éljen a szem és a tisztánlátó szív.
Valaha a szavak
Valaha voltak szavak.
Ökör és sólyom. Eke.
Volt világosság.
Sziklaszobákban éltünk,
vadon, mint a görbe
Szarv
Kivetettük hajunkat az ablakon, hogy fölmásszanak a férfiak.
Fürtök kertje a fül mögött.
Minden hegyen
A hegy királya. Éjszaka a fonalakat
Kihúztuk a szövedékből. A fölfejtett emberek sikolt ottak.
Minden hold kitárult. Miénk voltak a szavak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
